My continuous transformation

Sziasztok!

Pár napja kaptam egy kérdést arról, hogy rendelkezem-e before-after fotóval, ami adott egy kis ihletet. Úgy gondolom, hogy egy képben nem lehet teljesen átadni az átalakulásodat, mivel nem csak az ember teste változik egy ilyen úton, hanem mentálsan is rengeteget fejlődik. A probléma, hogy nem csak pozitívan.
Szóval most őszinte szeretnék veletek lenni, le szeretném írni, hogy mi ösztönzött, hogy elkezdjek egészségesen táplálkozni, és ennek leírni az előzményeit is, plusz a jelenről is szeretnék egy kicsit bővebben beszélni, arról az oldaláról is, amiről eddig itt még nem olvashattatok.

Általános iskolában meglehetősen borzalmasnak voltak titulálhatóak az étkezési szokásaim. A napot általában a suliban egy hatalmas sajtos pékáruval indítottam, délelőtt pedig rendszeresen cukros üdítőkkel ‘tápláltam’ magam. A nap következő étkezése olyan délután három órára volt tehető, amikor rajz szakkörön bevágtam egy zacskó chipset, vacsorára pedig azt ettem, amit épp értem.
Akkor még nem igazán tapasztaltam ezeknek a dolgoknak a negatív élettani hatásait, vagy inkább nem foglalkoztam velük. Akkor még a hízásra sem lehettem igazából hajlamos, mivel ezek ellenére soha nem voltam akkoriban egy víziló, de szerintem ez inkább a rendszeres mozgásnak volt köszönhető, mintsem a ‘nem hízom, mert nem vagyok rá hajlamos, pedig mindennap chipset és csokit zabálok’ tendenciának.

Aztán felsőben állandóan hozzávágtak dolgokat a fejemhez a súlyommal kapcsolatban, majd az azt következő gimnáziumi évek sem segítettek, elég nehezen birkóztam meg az új életemmel, teljesen padlóra kerültem, és az evésbe menekültem, ráadásul a szobámat sem akartam túlzottan elhagyni, legkedveltebb hobbim az ágyban fekvés lett.
Lusta voltam, szomorú, mindenfajta életkedvet elvett tőlem az akkor már általam is gyűlölt testem, viszont nem próbáltam ellene tenni, mint sokan mások. Amikor már a hozzám nagyon közelálló emberek is bántottak a súlyomat és kinézetemet illetően, akkor megpróbáltam változtatni, megakartam mutatni, hogy nem vagyok gyenge, hatalmas akaraterővel rendelkezem. Ekkor kezdtem el koplalni, megesett, hogy 6-7 napig szinte 0 volt a kalóriabevitelem, mellette sportoltam is, aminek sokszor rosszullétek lettek az eredményei, de fogyás, az sosem. Megindult a jojóeffektus, a szervezetem raktározni kezdett, és a koplalások utáni héten általában a duplája jött vissza a leadott kilóknak.

IMG_0079

921_501545096537431_1546058880_n
unnamed

Akkor valahogy így nézhettem ki, 2012-2013 környékén, igazából nagyon szégyenlem ezt a képet megosztani, de amikor elindítottam ezt a blogot, akkor vállaltam az ilyen dolgok köztudatra hozatalát, szóval here I am.

Szóval amikor már én is szembesültem magammal, a plusz kilókkal, és az ezekkel együtt járó fáradtsággal, rossz teljesítőképességgel, dekoncentráltsággal és kedvetlenséggel, lustasággal, akkor elhatároztam, hogy változtatni fogok.
Ez nagyon fokozatosan történt, mivel még mindig úgy gondolom, hogy nem tud az ember egyről a kettőre Pál-fordulatot előidézni. Elkezdtem csökkenteni az adagokat, de nem koplaltam. Először csak annyira figyeltem oda, hogy este saláta legyen előttem, és ez ne nagyon legyen 6 óra után. Próbáltam többet mozogni, ami igazából soha nem volt nagy kihívás, mivel világ életembe sportoltam, legyen az tánc, atlétika vagy úszás.

Eredménye volt, habár nem olyan, amiért áhítoztam.

165884_2180663774044_369022085_n

Aztán meguntam, hogy még mindig nem azt látom a tükörben, amit akarok, és ekkor kitűztem egy időpontot. Augusztus 1-jétől elkezdtem a mostani életmódomnak az előzményét. Próbáltam normálisan étkezni, amennyire csak lehet. Napi kétszer Rubint Rékáztam, reggel és este, emellett próbáltam kardiókat is bevinni a napirendembe, ami többé-kevésbé sikerült is.
Ezt az életszakaszomat egyébként szerintem soha nem fogom elfelejteni. Olyan kiegyensúlyozottságot hozott az életembe, amit a mai napig megtartok, és soha nem akarom elengedni. Életem legjobb döntésének tartom azt a napot, amikor elég erős voltam, hogy elkezdjem ezt a fajta életstílust.

971272_3202860008311_690378185_n

Itt már sokkal jobban éreztem magam a bőrömben, de még mindig nem úgy néztem ki, ahogyan azt elképzeltem.
Amikor visszamentem szeptemberben az iskolába, elkezdtem a 90 napos diétát. Úgy gondolom, hogy aki nem sajnálja önmagára ezt a pár hetet, az nyugodtan belevághat, mert nem egy rendkívül nehéz diéta, teljesen tartható, és én is leadtam vele jó pár kilót.

2014-ben elkezdtem a konditerem gyakori látogatója lenni, és szívvel-lélekkel dolgozni az általam kitűzött célokért.

Az én legnagyobb problémám, hogy szerintem soha nem leszek megelégedve magammal. Akárhányszor belenézek a tükörbe, egyáltalán nem azt látom, amit az engem dicsérő emberek sokasága.
Mostanában már sokszor hallom a ‘túl vékony’ jelzőt, de tényleg úgy gondolom, hogy nem tehetek róla. Én csak szeretném jól érezni magam a bőrömben, és még mindig szívesebben hallom ezt, mint amikor a második nevem feltételesen a disznó.

Mivel a poszt az átalakulásról szól, egy before-after fotóval szeretném lezárni a kis történetemet, ami rengeteg szenvedés, odafigyelés, kitartás és még sorolhatnám, hogy minek az eredménye. Hozzáteszem mégegyszer, hogy ez nem hónapok, hanem évek eredménye, és igenis büszke vagyok rá, és soha, semmiért nem adnám fel az elmúlt két és fél évet, mert semmiért nem harcoltam még ennyit. Tehát aki azt mondja, hogy pikkpakk le lehet fogyni, az vagy valami lelki eredetű dolog miatt tudott megválni a feleslegétől, vagy soha nem kellett fogyókúráznia.

22222222222
page1111111

Remélem elnyerte a tetszéseteket, és adtam egy kis lendületet a célotok eléréséhez!

Puszi, Rebeka 🙂

Advertisements

I am back. Indeed.

Sziasztok!

Ismét nagyon sajnálom, hogy távol voltam ilyen hosszú időre, de aki követ a közösségi oldalakon, aplikációkon, az biztos tudta, hogy Görögországban tartózkodtam az elmúlt 10 napban.

Hát mit is mondjak, valamilyen szinten megtagadtam önmagam, vagyis engedtem a csábításnak elég sokszor, és adtam az élvezeteknek. Hihetetlen finomakat ettem, és ezt abszolúte nem bánom, mivel még mindig úgy gondolom, hogy a legfontosabb az egyensúly megtalálása az élet minden területén, így a táplálkozásnál is.
Azért arra próbáltam figyelni, hogy az éttermekben salátát kérjek (nem volt nehéz, mivel ezek a kedvenceim) és az utazós kajákból (értem itt a szenvicset és kekszeket) is mindig a teljes kiörlésű alapanyagúakat választottam.

A nagyobb problémát az okozta, hogy nagyon hiányzott a sport, viszont még egy futócipőt sem vittem magammal, és a koránkelés sem ment zökkenő mentesen, 40 fokban pedig nem igazán szeretek futkosni. Igazából ez hiányzott a legjobban a mindennapokból, így most, hogy hazajöttem megpróbálok minden reggel elmenni futni, és jógázni is akkor fogok, amikor az időm engedi.

Néhány képet csatolok az utazásról

DSC_5573      DSC_5621

DSC_5406

DSC_5403    DSC_5444

DSC_5493

DSC_5776 DSC_5794

DSC_5797

Eredetileg nem az élményeimről akartam írni Nektek, de mivel tudom, hogy néhányotokat érdekel, és én is szeretnék személyesebb posztokat nyilvánosságra hozni, ezért tömören összefoglalom a átélt pillanatokat.
Egy remek, 80 fős társasággal indultunk neki a közel egy napos útnak, amire egyébként egyáltalán nem panaszkodnék, hiszen rendkívül jó humorú és barátságos sofőrjeink voltak, és a menetidő is megrövidült a tervezetthez képest. A célunk Paralia volt, ami egy kis görög község, rengeteg a fiatal, a turista, órákig lehet bazározni, dugig van szórakozóhellyel, bárokkal. A nővérem, és a barátja is velem tartottak pár napig, ők egy másik szálláson voltak elhelyezve, de sokat találkoztunk, vacsoráztunk együtt. Alapvetően a barátnőimmel voltam egy szobában, akik vevők voltak az egész napos hassüttetésre, és az esti szórakozásra. Rengeteg képet csináltunk, táncoltunk, hülyéskedtünk és beszélgettünk, emellett a színem is rég volt ilyen gyönyörű. A válságból egyébként egyáltalán nem éreztünk semmit, sem az embereken nem látszódik semmi jele, sem pedig az árakon. Úgy gondolom, hogy kívánni sem lehetne jobb nyaralást, ha az ember mindezt azért teszi, hogy elbúcsúzzon az elmúlt négy évtől, és a környezetében lévő emberektől.

Amit ebből az egészből kiakartam hozni, hogy hű maradjak önmagamhoz, az az, hogy igen, megint többet ettem a kelleténél, és hogy valahogy le kéne küzdeni magamról azt a pár kilót, amit a nyaralás alatt sikerült összeszednem. Egyébként nem mértem magam, tehát nem tudom, hogy létezik-e ez a pár plusz kiló, amiről beszélek, de mindenesetre megint garanciát kaptam arra, hogy hosszú idők munkáját milyen szépen tönkre lehet tenni másfél hét alatt. Ezt azért gondolom így, mert látom saját magamon, hogy igenis, el tud tűnni az a hasizom, hogyha nem figyelsz maximálisan oda a dolgokra.
Azonban aggodalomra semmi ok, ha esetleg Ti is ilyen cipőben jártok, amin egyáltalán nem lepődnék meg, hiszen ki nem azért megy nyaralni, hogy elengedje magát, és akkor egyen fagyit vagy pizzát, amikor csak kedve tartja?! Szerintem mindenki így látja ezt.
Tehát a lényeg ugyanaz, amit már sokszor leírtam. Ha feljött pár kiló, akkor semmi más dolgod nincsen, mint emeld fel a fenekedet, és mozogj egy kicsit többet, a meleg pedig nem kifogás!
Tessék felkelni korán reggel, és elmenni egy jó nagyot sétálni/kocogni/futni/biciklizni.
A meleg egyébként még előnyödre is válhat, hiszen ilyenkor a legjobb a szervezetednek könnyű ételeket enni, legyen az saláta,vagy gyümölcs.
Ha két hétig tényleg nagyon ügyes vagy, és mindent beleadsz, biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy fogsz kinézni, mint ahogy a nyaralásnak neki indultál.

Élvezzétek a nyarat, és holnapra mindenkinek nagyon sok szerencsét kívánok, akik érintettek a ponthatárok várásában.

Sok puszi, Rebeka