Back to school

Sziasztok drága olvasóim!

letöltés

Ne haragudjatok, hogy ennyire el vagyok tűnve, nehéz mindenre egyszerre odafigyelni, hiszen az utóbbi időben albérletet kerestünk, gólyatáborban voltam, rendeztem a papírokat az egyetemmel kapcsolatban, szóval egyszerűbben fogalmazva nagyon sok a dolog, és így a legutolsó teendőm a listán jelenleg a blogom frissítése, vagy inkább az internet előtt üldögélés, bár ma nagyon szorgosan frissítgettem az ETR-t kurzusfelvétel gyanánt.

Mivel kezdődik az iskola, így gondolom ti is kétségbe vagytok esve, ha már elkezdtétek az egészséges étkezést, vagy tervezitek, hogy az új év alkalmával most tényleg ti is belevágtok a dologban, hogy mit fogtok enni az iskolában. Egy kedves követőm dobta fel a témát, ha őt érdekli, gondolom mást is, úgyhogy megosztom veletek a saját nézőpontomat.

Én nem csinálok nagy felhajtást ebből az egész dologból, úgy gondolom, hogy egy ‘tupperware’ segítségével mindent meglehet oldani, bár bevallom ebben az időszakban a délelőttök megmentőivé nálam is sokszor a szendvicsek válnak. Igaz, sokszor kinevetnek emiatt, de én gyakran csinálom a szendvicseimet abonettből, viszont tökéletes megoldás erre a teljeskiörlésű zsemle is. Vihettek magatokkal puffasztott rizst, vagy a búza verzióját is, mert egészséges, és szerintem határozottan kellemes íze is van. A suliban gyakran rágcsálok gyümölcsöket is, ha egy almát megeszek, akkor általában egy-két óráig elvagyok. Most, hogy egyetemre megyek, gyakran leszek otthon ebédidőben, így tudok magamnak főzni ebédre, de aki ezt nem teheti meg, annak bátran ajánlom, hogy rakja el a főtt ételt egy dobozkába, a büfében biztos szívesen megmelegítik, de akár hidegen is fogyasztható. Ezek mellett előszeretettel viszek a suliba joghurtokat, ezeknek az ivós verziója is gyakran megtalálható nálam, de szeretem a kaukázusi kefirt a teljeskiörlésű pékárukkal is, simán el lehet őket vinni a suliba magaddal, anélkül, hogy belefolyna az egész a táskádba. Nálam a müzliszeletek is kiállták már a próbát ilyen téren, egy szünetben simán meg lehet őket enni, és még 45 percre jól is lehet velük lakni. Szeretnélek titeket arra buzdítani, hogy nagyban kerüljétek el az iskolabüféket, mert amellett, hogy rengeteg egészségtelen kaját lehet kapni, nem is vagytok vele tisztában, hogy mit juttattok be a szervezetetekbe. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy helyesen táplálkozzatok, hogy legyen energiátok tanulni, és jobban tudjatok koncentrálni. Ami még ennél is fontosabb, hogy igyatok rengeteget. Tudom, hogy már sokszor leírtam, de a hidratációnál nincsen fontosabb, koncentráció terén is lényeges, és a hasatok is jobban megtelik, nem fog óra közben állandóan korogni a hasatok. (Bár nálam ez teljesen lehetetlen, minden órán állandóan korog a hasam.

Higgyétek el, nem lehetetlen küldetés iskola közben sem egészségesen élni, sőt, ilyenkor kell rá a legnagyobb hangsúlyt helyezni, hogy jobban tudjatok teljesíteni. Ez egyáltalán nem ámítás egyébként, csak szimplán jobban fogjátok magatokat érezni a bőrötökben, ha helyesen táplálkoztok, ami egyenlő azzal, hogy jobban fog menni minden.

Nagyon sok szerencsét kívánok a tanulmányaitokhoz, maradjatok a továbbiakban is velem, igyekszem újabbnál újabb ötletekkel segíteni az utatokat az egészség felé.

Sok puszi, Rebeka

Advertisements

Sour cherry and dark chocolate muffin

Sour cherry and dark chocolate muffin

Sziasztok!

Ma muffint sütöttem a családnak, azonban ezzel nem volt könnyű dolgom. Én ha magamnak is szeretnék valami édességet sütni, akkor mindig teljes kiörlésű, vagy tönkölylisztet választok, nádcukorral vagy folyékony édesítővel. Ilyenkor a környezetemben lévők mindig adnak a sütinek egy esélyt, viszont 2szer soha nem vesznek belőle. Mivel nálam ez életmód, és nem diéta, és mint már ezerszer mondtam, próbálom megtalálni az egyensúlyt, így rájöttem, hogy nyugodtan süthetek Nekik sima alapanyagokból, amiből egy darabot én is nyugodtan elkaphatok. Néha kettőt is, netán hármat..
Na szóval, az imént említett muffin receptet szeretném veletek ma megosztani. 🙂

Kb. másfél tepsihez:
-34 dkg liszt (keverheted teljeskiörlésűvel is a rendeset)
-20 g sütőpor
-2 csipet só
-12 dkg margarin (én a csökk. zsírtartalmút választottam)
-2 tojás
-15 dkg cukor (én nádcukorból csináltam)
-2,5 dl tej
-ízlés szerint étcsoki, meggy
011ab87d02085c3b0bd04573a423668fcb9ad144e9

01b8103ea2a7592f18d91cd2b046260669297cbd28

A lisztet, a sütőport, és a sót összekevered. Egy másik tálban keverd össze a tejet, a tojásokat, a cukrot, és a vajat. Ezt öntsd össze és gyúrd össze. Ha végeztél öntsd bele az apróra tört étcsokit (hagyj a tetejére is) és a meggyet és keverd össze megint. Öntsd ki a tésztát a kis muffinformákba, és tedd be a 200fokos előmelegített sütőbe 10-15 percre.

Szerintem egy rendkívül egyszerű, de annál finomabb desszert, fogyasszátok egészséggel. 🙂

01aaeae7fea5e5ada684c1bcd802f7aa6ef3b282d2

Hi everyone!

Today I baked muffin for my family, but I can’t say it was an easy thing for me. If I want to eat something sweet and bake it for myself, I always choose the healthy way. I opt for wholewheat flour and cane sugar or liquid sweeteners, because it is a little bit healthier than the plain ones. When I bake these healthy desserts, my relatives always give a chance to my baked stuff, but they never ever grab another one. As you know, this is a lifestyle for me, not a diet in case of weight loss, so I try to find balance between normal and healthy food and not say no to every kind of delicious pleasures. So I realized that I can bake for my family without stress or anything else and it doesn’t have to be made from only healthy ingredients, and I also can try that, because I won’t have any problems or plus weight from that.
So now I’m going to share the recipe with you, and I’m sure you’ll like it.

The ingredients:
-34 dkg flour (it can be wholewheat as well)
-20 g baking powder
-2 pinchs of salt
-12 dkg butter (it can be fat reduced)
-2 eggs
-15 dkg sugar
-2,5 dl milk
-dark chocolate and sour cherry

You just have to mix the flour, the baking powder and the salt together. Then in an another bowl you have to mix the eggs, the milk, the sugar and the butter toghether. You have to mix the two contents of the bowls and knead it. When you have managed to do it, you can add dark chocolate and sour cherry to it. The amount depends on your taste. You can be creative and you can add any other delicious ingredient. Then pour it into muffin molds and put it into the preheated oven for 10-15 minutes (200°)

013619166014b08a55137acd050176e616425fc62c

I really love baking this ‘cookie’ because it is so easy to make yet delicious a f.
Enjoy! ♥

Abs exercises

Sziasztok!

Visszatértem, és felvettem a videót, amit már annyira vártatok.
Tudom, hogy először a hason kívül ígértem fenék- és lábgyakorlatokat is, de mivel mostanában én ezekre nem edzek külön, hanem inkább csak a jógával és a futással erősítem az említett terülteket, ezért sajnos csak hasra adok ötleteket Nektek.
A megosztott videó mini videóként funkcionál, csak megmutatom a gyakorlatokat, viszont ez nem egy egész edzés.
Szerintem csináljatok eleinte 16 darabot mindegyikből, ha két oldalas a gyakorlat, akkor mindegyik oldalra 16-16-ot. Csináljatok két kört belőle, ha megy. Az utolsó gyakorlat, a plank vagy statikus hasból kb. 3x 30 mp-t ajánlok, de ezt nem muszáj kétszer megcsinálni. Ha már könnyűnek ítélitek ezt az adagot, akkor csináljatok belőle 3 sorozatot.
Tudom, hogy rengeteg másfajta gyakorlat van, de nekem ezek a kedvenceim, ezért inkább többet csinálok belőlük, minthogy másikakat csináljak.
Remélem kipróbáljátok és tetszeni fog.

Ha valamit nem értetek tökéletesen, írjatok nyugodtan emailt : rebeccanyitrai@gmail.com, vagy írjatok az askomon xx

https://youtu.be/tRqAtDXHSbc

Hi everyone!

I am back on track, and I recorded the video which you’ve been waiting for a while. (or not)
I know that I promised not just an abs workout but also butt and legs exercises, but to be honest, I don’t really do any exercises for these bodyparts, because I do yoga and I run a lot and those things strengthen lower body quite well.
The shared video funcions as a mini video, I just show you the exercises, but it isn’t a full workout.
I recommand to do 16 from each one, if the exercise is two-sided then you should do 16 to the right and to the left as well. You shall do two rounds, if you think it is okay for your body. (I reckon it is.) The last exercise is called plack, you shall do that for 30 seconds and you shall redo it 3 times. You don’t need to do it 2 times, because it’s such a hard exercise if it comes to me.
If you feel like this workout is fairly easy for you, you can do 3 rounds just to make your body tired enough.
I can tell there are much more exercises for abs, but these are my personal favourites, so I prefer doing more from these to doing other ones.
Enjoy!

If you don’t understand anything perfectly, write me an email : rebeccanyitrai@gmail.com

Reasons why I love running and you should as well

Sziasztok!

Mostanában rengeteget futok, tök mindegy, hogy 10 órakor érek haza, vagy csak unatkozom este itthon, és egyre jobban megszerettem ezt a mozgásfajtát. Tudom, hogy eddig is sokszor istenítettem már a futást az előző posztokban, de most már nem csak hogy ‘kötelezőnek’ érzem, hogy elinduljak, hanem egyszerűen igénylem is, tényleg meg lehet szeretni, és higgyétek el, hogy Nektek is sikerülni fog.

Hogy ösztönözzelek Titeket, összeszedtem pár okot, hogy miért is jó futni, és hogy milyen okokból kéne nektek is beleszeretni ebbe a sportágba.

-pozitív hatással van a szívre és az érrendszerre
-segít a fogyásban
-van fél órád csakis saját magadra
-energetizál
-gyorsítja az anyagcserét
-izzadsz, ami az egyik legjobb érzés
-kellemesen elfáraszt egy hosszú nap után
-fejleszti a koncentrációs képességet
-tehát jobb lesz az eredményed a tanulás terén is
-az exed féltékeny lesz, amikor meglát
-fuss, hogy egészséges legyél
-hogy motiváld a környezetedben lévő embereket
-hogy büszke legyél magadra
-hogy büszke legyen az anyukád
-hogy te legyél A szexi csaj a társaságból
-az érzés miatt futás után
-hogyha kedved tartja ehess,amit szeretnél, bűntudat nélkül
-hogy láss eredményeket és fejlődést
.hogy lásd, mire képes a tested
-csináld az after fotóért
-hogy boldog legyél amikor belenézel a tükörbe
-hogy vehess cuki sportruhákat, cipőket
-hogy ne érezd magad kínosan bikiniben
-hogy magabiztos legyél és erős
-hogy kitartó legyél és céltudatos
-hogy jobb emberré válj
-hogy a jobb eredmény érdekében ehess szénhidrátot
-márpedig mindannyian imádjuk a szénhidrátot
-mert a legjobb bosszú egy jó test birtokában lenni

nike-athelete-woman-running-sport-wallpapers

Hi everyone!

I’ve been running a lot recently, I don’t really care if it’s 10 o’clock in the evening or I just have some time or I’m just bored. I love this kind of motion more and more. I am aware of my enthusiasm about running in my previous posts, but now, it’s not a ‘duty’ to go for a run. Instead of obligation, I go with pleasure, I feel like I need to, I really believe that running can be a lovable leisure time activity and you are able to love this sport just like me. I try to do my best to prove you I’m right.

In case of inspire you all, I’ve collected a few reasons why running is fun, and why you should love this sport as much as I do.

-it’s good for your heart and circulatory system
-it helps you to lose weight
-you have half on hour just for yourself
-half an hour isn’t much time
-it gives you a load of energy
-it fastens your metabolism
-you will sweat, which is one of the best things ever
-it makes you tired after a long day
-it improves your ability to concentrate
-so it will help you to receive better grades at school
-your ex will be fricking jealous when he sees you
-run, to be healthy
-to motivate the people who you are surrounded with
-to be proud of yourself
-to make your mommy proud
-to be The attractive girl from your company
-because of the feeling after running
-to have a cheat meal whenever you want without remorse
-to see results and improvement
-to have cute sport clothes and shoes
-to gain a huge amount of will power and endurance
-to feel happy when you see your reflection
-not to be ashamed in your bikini
-to feel confident and strong
-to be the best version of you
-because of the carbs that you will need to have better results
-and you know we all love carbs af
-because the best revenge is having a good body

Kisses, Rebecca