Salty snacks, my life

Sziasztok!

Tudom, hogy már legalább három hasonló recept van a blogomon, de mivel ez a kedvenc nasim, így próbálom finomítani a receptet, melyik a legfinomabb és legkalóriaszegényebb, eddig szerintem ez felelt meg legjobban az elvárásaimnak. Ezt a receptet a Salátagyár oldalán találtam, és igazán megtetszett, de mivel se dia wellness lisztem, plusz 80g sajtot sem akartam belesütni a kis rudacskákba, szokás szerint formáltam a recepten (konkrétan átírtam az egészet) hogy passzoljon az én világomhoz, na meg ahhoz, ami épp a hűtőben volt. Nos, lássuk, hogy alakult:

Hozzávalók 
50 dkg zabliszt
60 dkg rizsliszt
40 dkg tökmagliszt (ezeket nyilván úgy és olyan liszttel variáljátok, ahogy jól esik)
12,5 dkg túró
1 teáskanál só
5 dkg puha kókuszzsír
3 evőkanál zsírszegény joghurt
1 tojás (szétválasztva)

Elkészítés
Először  a liszteket, a túrót és a sót összedolgozzuk a kókuszzsírral, amennyire csak lehetséges. Lehetőleg tényleg puha legyen a kókuszzsír, különben elég makacsul ragaszkodik a szilárd formájához. Ezt követően a tojást szétválasztjuk, a sárgáját a tésztához adjuk, majd a joghurtot is hozzáöntjük a tésztához, és addig gyúrjuk, amíg homogén tésztát nem kapunk.
Egy gyúródeszkán kinyújtjuk a formát, ilyenkor lehet hajtogatni, aki tudja hogyan kell, és van hozzá energiája. A tetejét megkenjük a maradék tojás fehérjével. Tetszés szerint felcikkezzük a tésztánkat, és kedvenc magjainkkal, sajttal szórjuk meg a tetejét. Így már mehet is az előmelegített sütőbe kb. 20 percre, amíg aranybarnára nem sül.

DSC_6279
Szerintem csak úgy eteti magát, isteni. Aki esetleg megcsinálná, az tudja a dolgát, instagramon lehet megjelölni, várom, hogy lássam a műremekeket. 🙂

DSC_6284        DSC_6285DSC_6291
Rebeka

Gyors, diétás receptek a sulis időszakra

Sziasztok !

Mivel kezdődik az iskola, megint sokan bajban vannak a kajálással, kaptam is ezzel kapcsolatban levelet, miszerint jó lenne, ha a következő poszt gyors,egyszerű és persze diétás receptekből állna, ami valljuk be, kicsit nehéz lesz megvalósítom, hiszen már egy posztban most augusztusban kb. az összes gyors receptet kilőttem, de megpróbálok minden tőlem telhetőt.

Amivel először is kezdeni szeretném, hogy ne az legyen a gyors megoldás, hogy a suliban vesztek valamit. Ha egészségesen akartok étkezni, akkor elkerülhetetlen az előrekészülés, muszáj dobozolunk, időt szánnunk arra, hogy mit fogunk másnap enni. Én szerintem amióta egyetemista vagyok, talán kétszer vettem kaját az iskola kávézójában, ami nem számít soknak a többiekhez viszonyítva, akiknél ez a szám a napi, nem az éves járatuk a ”büfébe”. Szóval ne szégyelljetek dobozolni. Tőlem mindennap minimum egy ember megkérdezi, hogy mit eszem, hogy lehet ezt szeretni, hogy tudok csak azért felkelni fél órával előbb, hogy normálisan tudjak reggelizni az iskolában is.

Nekem a reggelit a legegyszerűbb mindig megoldani, hiszen ilyenkor szoktam megengedni magamnak a szénhidrátot is, ahogy gondolom Ti is, tehát ilyenkor dobozolom a zabkását hidegen gyümivel, amit hála az égnek hidegen is imádok. Simán elviszem a proteinpalit is dobozban, abszolút nem csinálok belőle ügyet. 😀  A ’tradicionális’ receptet is sokszor használom, azaz a két tojás+banán kombót, de néha megcsinálom az egy fokkal időigényesebb változatát is: fél bögre liszt, fél bögre zsírszegény vagy növényi tej és egy tojás, na meg mehet bele egy kis sütőpor is, valamilyen édesítővel. Ezek magában is nagyon finomak, de lehet enni gyümölcsökkel, vagy fehérjés joghurttal akár, nekem ezzel a kedvencem. Ha nagyon nincs kedvetek ilyenekkel szórakozni, akkor reggelre nyugodtan mehet a tk, szénhidrátcsökk. pékáruból szendvics, sok zöldséggel.

Ebédre összeszedtem nektek néhány receptet, bár a csirke+saláta+egészséges köret számomra mindig nyerő, és akármennyire is unalmasnak tartják sokan, annyi zöldséggel és körettel tudunk már ügyeskedni a konyhában, hogy egyszerűen kizártnak tartom, hogy unalmas legyen a párosításuk.  Köretként szerintem tökéletes a karfiol és brokkolipüré is.
Amiket találtam a neten, azokat viszont megosztom Veletek, nekem ezek voltak a legszimpibbek.

Joghurtos csirkemell
Hozzávalók
csirkemell vékonyra szeletelve
1 pohár natúr joghurt
fokhagyma

bors
olívaolaj vagy szőlőmagolaj
koriander
oregano
bazsalikom

A fűszerekkel és a fokhagymával ízesítitek a joghurtot, majd ebbe beleforgatátok a húst. Ennek a legjobb, ha hűtőben lesz egy darabig. Ha állt egy kicsit és összeértek az ízek, akkor kevés olivaolajon/kókuszzsíron kisütitek a husikat, amivel bármivel tálalható.
A másik ehez hasónlító recept, amire rábukkantam, az a fokhagymás, joghurtos csirkemell tk tésztával. Pofonegyszerű. 🙂

Hozzávalók:
tk/szójabab/nocarb tészta
görög joghurt
csirkemell
só/bors/fokhagyma

Elkészítés
A csirkemelleket apróra vágjuk, és amíg megsülnek egy serpenyőben, addig a görög joghurtból és a fűszerekből öntetet csinálunk. Miután összekevertük a csirkemellet a joghurttal, kifőtt tésztára öntjük rá.

Töltött cukkini

Hozzávalók:
1 egész cukkini
300g csirkemell
1 db vöröshagyma
100g light mozzarella
10g kókuszzsír

Elkészítés
A hagymát apróra vágjuk és kókuszzsíron megpiriítjuk, majd ugyanezt tesszük a csirkemellet,amit tetszés szerint ízesítünk. A cukkini belsejét kikanalazzuk, beletöltjük a husit, megszórjuk sajttal, és előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.

Sonkába tekert csirkemell
Na, ez tényleg a legegyszerűbb. Csirkemell sonkába tekerjük a csirkemell csíkokat és minimális kókuszcsíkon megsütjük őket. Bármilyen körettel tökéletes.

Padlizsán alapú pizza

Hozzávalók:
1 nagy padlizsán
250g darált hús
ketchup (cukormentes)
zsírszegény sajt

Elkészítés
A padlizsánt felkarikázzuk, majd megpakoljuk a feltéttel. A korongokat sütőpapíron kb 15-20 perc alatt készre sütjük.

Cukkinis fasírt

Hozzávalók:
300g cukkini
250g darált hús
1 tojás
fűszerek
40 g zabliszt/aprószemű zab

Elkészítés
Lereszeljük a cukkinit, és megpróbáljuk kinyomni belőle a vizet. és az összes alapanyagot összekeverjük, amikből kis fasírtokat gyártunk. Kevés zsiradékon készre sütjük őket. Tepsiben is nyugodtan lehet, így kb 40 perc alatt készülnek el. Ebédre tökéletes.

Rakott zöldbab (ugyanígy működik: cukkini, padlizsán, karfiol stb.)

Hozzávalók: (4 adag)
800g zöldbab
600g darálthús
300g natúr joghurt
250g sajt (light)

Elkészítés
Összekeverjük a darált húst a zöldbabbal, fűszerekkel ízesítjük, majd egy tepsibe nyomkodjuk a keveréket. Ezt sütőben sütjük alufóliával letakarva, amíg meg nem puhul, majd leöntjük a joghurttal és megszórjuk a reszelt sajttal és visszarakjuk a sütőbe amíg meg nem sül.

Spenót (tojással, husival isteni.)

Hozzávalók:
450g fagyasztott spenót
2 ek zabliszt
kókuszolaj
só, 4 gerezd fokhagyma
minimális tej

Elkészítés:
Kevés vízben tűz felett kiolvasztjuk a spenótot, majd egy másik lábasban rántást csinálunk (minimális kókuszolajhoz két evőkanál zablisztet teszünk és addig keverjük amíg habos állagú nem lesz. Ha ezzel megvagyunk minimális tejet öntünk rá és homogénné keverjük vele a rántást. Ezután a sózott,fokhagymával ízesített olvasztott spenótot hozzáadjuk és rottyantunk rajta egyet. Én így készítettem, remélem nektek is összejön. 😀

Most hirtelen ezek jutottak eszembe, de nézzetek körül a blogon, mert rengeteg használható, gyors receptet osztottam már meg, amiket nem akarok kétszer leírni. A reggeliket is nyugodtan ehetitek ebédre szerintem.

Jó étvágyat nektek! 🙂

Mindegy hányszor esünk el, ha fel tudunk állni és emelt fővel tovább menni!

Sziasztok !

Először is minden kedves olvasómtól azt szeretném kérni, hogy amilyen téma érdekel Titeket, és úgy gondoljátok, hogy tudnék  segíteni, vagy kíváncsiak vagytok a véleményemre, akkor légy szíves valamilyen formában ezt tudassátok velem, mert naglove-letteryon szívesen blogolnék és segítenék Nektek abban, amiben tudok, de sajnos elég kötött az a téma, amiben én mozgom, és egyre fogyóban vannak az ötleteim. Szóval valamelyik közösségi platformon támadjatok le könyörögve kérlek Titeket, lehet az a tumblr is névtelenül (rebeccanyitrai.tumblr.com)

 

Most viszont mesélek Nektek arról, hogy hogyan is telik egy napom sportot és étkezést tekintve (más gondolom senkit nem érdekel haha).
Nyár óta nagyon rajta vagyok a rengeteg mozgáson és a tiszta étkezésen, hiszen kár tagadni, felkaptam pár kilót, aminek a mai napig nem tudom a pontos okát, de hát ez már csak így van, néha vékonyabb az ember, néha felkap egy kicsit, el kell fogadni és tenni ellene.
Rengeteg agyalás után, hogy mi lehet a probléma, próbáltam segítségért fordulni. Voltak rosszabb hetek, mikor úgy éreztem, hogy semmi értelme folytatni, mert nem látok semmi változást, sokszor szenvedésnek és erőlködésnek éltem meg a diétát. Amire ez alatt az idő alatt rájöttem, hogy kár türelmetlennek lenni, időt kell adni magunknak és a testünknek, hiszen ha egészséges úton akarunk megszabadulni a felszaladt kilóktól, akkor ez nem egyik napról a másikra megy. A másik, véleményem szerint legrosszabb dolog amit tehetünk, hogyha szenvedünk az úton, hogyha nem próbáljuk meg élvezni azt amit csinálunk, ha nem azért megyünk el futni vagy a kondiba, hogy utána fülig érő vigyorral jöjjünk ki a büszkeség miatt, vagy hogyha nem azért figyelünk oda a kajára, hogy utána boldogan, büszkén nézzünk a tükörbe és mindenkinek elmesélhessük, hogy mekkora kitartással értük el azt, amit kitűztünk magunknak. Nem azt mondom, hogy ne a cél lebegjen folyamatosan a szemünk előtt és ne azért csináljuk, de ha görcsös az egész folyamat, akkor felesleges csinálni az egészet. Ezért célszerű tartani csalónapokat, vagy kipihenni magunkat egy nehéz hét után, mert ha nem tesszük meg, akkor hamar bele lehet fáradni ebbe az egészbe, és feladni félúton. do-it-for-the-damn-you-got-hot
Na, megint elkalandoztam, tehát ott tartottam, hogy segítséget kértem. Mindenki, aki jobban ért ehhez az egészhez, mint én, és azért vannak egy páran (:D) , azt gondolta, hogy rosszul van elosztva a táplálék, nem is a túlzott szénhidrát bevitellel volt a probléma, hanem a rettentően kevés fehérjével, szétsportoltam magam, ami kb heti 4-5 futást jelentett és a többi sportot még nem is mondtam, ezek után pedig nem sűrűn ettem, nem tudott a szervezetem miből gazdálkodni, és úgy raktározott, ahogy csak tudott.
Azóta elég sok dolgot megváltoztattam, és tekintve, hogy kénytelen vagyok elhagyni a glutént ezentúl, a szénhidrát bevitelem is megcsappant, vagy inkább azt mondanám, hogy sokkal jobb forrásokból viszem azt be, mint eddig. (gyümölcs, és magas fehérje tartalmú, paleolit lisztek, köles, hajdina) A fehérjére sokkal jobban odafigyelek, megpróbálok mindennap enni húst vagy halat, ha tehetem kétszer is(eddig kb. heti egyszer ettem húst), illetve mindennap eszem tojást, túrót, görög joghurtot, fehérjével keverve. KidsHealthyEatingPlate_Jan2016
Az eloszlás pedig egyértelmű, reggel mehet a gyümölcs, persze sosem magában, még mindig rajongok a palacsintáért, de eszem fehérjés túróval, gofrival és chia pudinggal is. Délben általában valamilyen húst eszem, a ch pedig a köretből származik, ilyenkor mindig próbálok sok zöldséget is enni, hogy meglegyen a teltségérzet. Délután is mindig igyekszem valamit bekapni, hiszen megpróbálok figyelni a sokszor keveset felállásra, a vacsora pedig mindig ch mentes, általában zöldség, hallal vagy tojással.
A sportot tekintve nem fogok sok újjal szolgálni, mivel mindig nagyon aktív voltam, ez most sincs másképp. Mindennap találok magamnak egy órát a mozgásra, és mindig azt csinálom, amit épp a testem ’megkíván’. Legtöbbször futok, vagy jógázom, de mostanában megint edzek, ha épp rászánom magam, viszont sajnos ezt annyira nem érzem a világomnak. Tudom, hogy kéne, de egyszerűen nem tudom rávenni magam, sokkal jobban esik a szabadban futni egyet. Ez mostanában reggel történik, munka előtt éhgyomorral. Nem tudom, hogy ez kinek tűnik első hallásra kézenfekvőnek és elfogadhatónak, de én nagyon szeretem, akármilyen fura is. Rögtön beindítja a napomat, nem vagyok egésznap fáradt, és nagyon jó érzés tud lenni, hogy mikor elkezded a napot, tudod, hogy ,már az edzést is letudtad, és már erre sincs ’gond’. Nekem mondjuk ez nem gond kérdése, inkább az idővel állok hadilábon párszor. Az éhgyomros edzésnek persze több előnye is van, hiszen ilyenkor a legalacsonyabb a vércukorszint és üresek a glikogénraktáraink is (most biztos azt hiszitek, hogy nagyon okos vagyok, pedig nemrég néztem utána J ) , a lényeg leegyszerűsítve, hogy nem abból nyer energiát a testünk, amit mondjuk 1 órával előbb megettünk, hanem tényleg kénytelen a zsírt égetni. Most már engem biztos, hogy senki nem tud meghatni kifogásokkal, hiszen miután reggel 6-kor felkeltem, megiszom a kis kávémat és zöldteámat, leedzem, és gyakran még a reggelimet+ebédemet is ilyenkor dobom össze. Szóval ha tényleg akarjátok találni fogtok mindenre időt.image1 (19)
Nekem egyébként nagy segítségemre van a Nike+ applikáció, de nagyon jó pl. az endomondo is, hiszen mindig bíztatnak, hogy már csak például fél táv van vissza, számon tartja a saját rekordokat is, amiket meg lehet dönteni, illetve a távot is be lehet állítani, így talán nagyobb akaratereje van az embernek lefutni a kitűzött kilómétereket.
A jógáról most nem szeretnék bővebben beszélni, mivel elég sok kérdést kapok róla, inkább egy külön bejegyzést szeretnék neki biztosítani, hiszen megérdemli.

14045202_10201681959088666_455893301_o

Ha edzésre kerül a sor, akkor még mindig Kayla Itsines BBG programjához nyúlok, hiszen relatív kevés idő alatt ( a BBG-s lányok tudják, hogy ez annyira nem kevés.. 😀 ) nagyon megmozgat, rettentő az izomláz, de garantált az eredmény. Előző posztban tudtok erről a guide-ról részletesebben olvasni.

14075038_10201681959168668_1789792472_o
Remélem valamennyire segítségetekre van ez a poszt is, illetve nagyjából be tudtalak Titeket avatni a napi rutinomba. Soha nem késő belekezdeni ebbe az életmódba, a lényeg a kitartás és az akaraterő, na meg persze az sem mindegy, hogy hogyan áll hozzá az ember ehhez az egészhez.

Rebeka

Recipes

Recipes

Sziasztok !

Tudom, hogy nagyon elhanyagolom a blogomat, ez valószínűleg azért van, mert elég rosszul érintett egy negatív kritika, amit sajnos felvettem és elgondolkoztam rajta, holott tisztában vagyok vele, hogy az pont az ilyen rossz indulatú, irigy emberekkel nem szabadna foglalkoznom. Viszont nagyon nagyon hálás vagyok a többi dícséretért, a sok támogatásért.
Hoztam Nektek pár receptet, amit a napokban próbáltam ki, és mindegyik elég jól sikerült.

Túrós pogácsa

Mivel világ életemben rajongtam a túrós pogácsáért, de most már az első receptemet sem engedhetem meg magamnak a fogyás érdekében, két újabb recepttel kellett előállnom. Az első talán jobban megfelel a pogácsa feltételeinek. 🙂

Hozzávalók: (csak közelítőleg tudom megmondani, mert érzéssel dobáltam össze)
10 dkg liszt (én kb. 7dkg tökmaglisztet és 3dkg zablisztet használtam)
fél bögre natúr joghurt
12,5 dkg zsírszegény túró
1-1,5 mokkáskanál só
1,5 g élesztő
1 tojás a kenéshez (elhagyható)
10 dkg sajt

Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatjuk, majd az összetevőket belerakjuk egy tálba és összekeverjük. Ha a fenti arányokkal nem jó a tészta, akkor kicsit lehet több joghurtot vagy lisztet használni. Fél órát hagyjuk pihenni a tésztát. Ha ezzel készen vagyunk, akkor kinyújtjuk a tésztát, de úgy,hogy az egyik felét vékonyabbra nyújtjuk. Ezt megkenjük tojással és ráhajtjuk a vastagabb részét a tésztának. Majd elfordítjuk a tésztát 90 fokkal, és megint megcsináljuk a hajtogatást. Ez a rész egyébként kihagyható, de akkor nem lesz szép, réteges a végeredmény. A kinyújtott tésztát(kb 2 cm magas) megkenjük tojással és kiszaggatjuk a pogácsákat. A végén zsírszegény reszelt sajtot tettem a tetejükre, de akármilyen maggal is működik a dolog. (pl:szezám)
Előmelegített sütőben kb. fél óráig sütjük,amíg aranybarnára nem sülnek. (Ez a tökmagliszt esetében inkább aranyzöldet jelent, de majd meglátjátok. :))

A másik, ami kevésbé hasonlít a pogácsára:
Hozzávalók:
70 g liszt (én ismét az előző kombóval dolgoztam, nagyon ajánlom a tökmaglisztet, mivel iszonyú jó makrókkal rendelkezik és finom is)
2 tojás
25 dkg túró

Elkészítés:
A hozzávalókat összedolgozzuk és kis ‘puffancsokat’ készítünk a tésztából. A tetejét ismét lehet sajttal van valamilyen maggal díszíteni. Előmelegített sütőben kb 15-20 perc kell neki.

Nagyon jók a makrók, minimális a szénhidrát tartalma, ha jó liszttel készítjük el. Ja, és iszonyatosan gyorsan elkészül. Bevallom, én még vacsira is néha elkészítem.

13950905_10201645526217867_935908755_o

Kókuszgolyók
Én reggelire ettem a kis golyókat, de nassolni is tökéletes választás. Maximálisan csökkenti az édesség iránti vágyat, és simán van olyan jó, mint az eredeti változata.
5-6 szem golyó jön ki ebből az adagból,szóval ha az egész családnak szeretnétek ipari mennyiséget készíteni, akkor minimum triplázzátok az adagokat. 🙂

Hozzávalók:
2 evőkanál tökmagliszt/lenmagliszt
1 evőkanál kókuszliszt
1 evőkanál holland kakaópor (cukrozatlan)
édesítő
folyadék, hogy gyúrható legyen a massza (nekem ez minimális víz volt)
kókusz reszelék a forgatáshoz

Elkészítés:
Összedolgozzuk az alapanyagokat, golyókat formálunk és beleforgatjuk őket kókusz reszelékbe. Fél órát javasolt hűtőben tartani a jobb állag érdekében. Egyétek egy kis gyümölccsel, hát kinek kell így bűnöznie ?!

13931436_10201645477296644_1397246032_o

Töltött padlizsán

Édes után megint egy kis sóssal rukkolok elő. Igazából ezt a receptet is én kreáltam, azokból, amiket itthon találtam. Nagyon el tud telíteni, gyors, finom, és nem utolsó sorban semmi ch nem szükséges hozzá.

Hozzávalók:
1 db padlizsán
kb. 125 dkg darált hús (én pulykával csináltam)
hagyma
1 db light cottage cheese

bors

Elkészítés:
A padlizsánt ketté vágjuk és bedobjuk addig a sütőbe, amíg az étel másik részét összeállítjuk. Egy serpenyőben kis kókuszolajon hagymát pirítunk, majd belerakjuk a darált húst. Sózzuk, borsozzuk. Ha már elértük a húsnál a kívánt színt,ráüntjük a cottage cheeset. Addig kevergetjük, amíg nagyjából el nem fő a leve. A sütőból kiszedett padlizsánok belsejét kikaparjuk, és megtöltjük őket a darált húsos keverékkel. A tetejére lehet egy kis sajtot reszelni, és én a kikapart padlizsánt is a tepsibe raktam, így rakjuk be kb. negyed órára sülni a töltött padlizsánt.

image1 (17)

Túrógombóc

Ki nem hallott már az egészséges, zabos túrógombócról. Végre nekem is megvan a recept, amivel olyan lett az eredmény, amilyet én is elképzeltem.

Hozzávalók:

25 dkg túró
1 evőkanál joghurt
1 ek. xilit vagy bármilyen édesítő
fél kiskanál só
6 evőkanál zabpehely
1 nagy tojás
vanília esszencia
Búzadara gyanánt:
darált dió (vagy mandula)
zabpehely
xilit

Elkészítés:

A gombóc alapanyagait összegyúrjuk és gombócokat formálunk belőlük. A kész gombócokat forrt vízbe dobjuk és addig főzzük őket, amíg fel nem jönnek a víz tetejére.
Ameddig a gombócok sülnek, addig egy serpenyőben megpirítjuk a darált diót a zabpelyhet és a xilitet. Ha kész, ezekbe forgatjuk a gombócokat.
A cukros tejföl helyett és natúr joghurtot kevertem össze oreós fehérjeporral, isteni volt.

13898732_10201618403819824_619900176_o

Granola

A személyes kedvencemet akartam a végére hagyni. Ez az isteni granola alapja yolcsitaeats.com-ról származik, de én kicsit változtattam, felturbóztam a receptet.

Hozzávalók:
2 csésze zabpehely
1/4 csésze feldarabolt mandula
1/4 csésze feldarabolt dió
1/4 csésze hajdina
1/4 csésze mogyoró (sózatlan)
1/4 csésze lenmag
3 ek olvasztott kókuszolaj
2 evőkanál méz
3 ek kókuszreszelék
fél bögre szárított gyümölcs (nekem vörösáfonya és datolya volt)

Elkészítés:
A kókuszreszelék és a gyümölcsök kivételével keverd össze az alapanyagokat, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntsd bele. Kb 20 percig sütjük előmelegített sütőben. Ha ezzel megvagyunk, akkor a maradék alapanyagokat is hozzákeverjük.

Én amióta megcsináltam,  mindennap ezt eszem reggelire, nem lehet megunni, és ezerszer egészségesebbek, mint a boltban kapható társaik. (Persze horror áron. )
Én legjobban gyümölccsel és joghurttal szeretem.

image4 (5)

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok!
Ha esetleg elkészítitek valamelyik receptet is, légyszi osszátok az instagramon és jelöljetek meg a képnél, kíváncsi vagyok hogy tetszettek. 🙂